A projekt neve/címe:

Bluegrass for Blue.

A támogatandó program célja:

Zenészek vagyunk, akik az amerikai Kentucky állam kék füvéről elnevezett „bluegrass” zenei stílust műveljük.  Kék, mint az autizmus színe is, mert az autizmussal élőkkel foglalkozó Mozaik Közhasznú Egyesület javára tervezünk most egy őszi jótékonysági Bluegrass for Blue napot, a Ferencvárosi Művelődési Központban, koncertekkel, hangszerkiállítással, előadásokkal és közös örömzenéléssel.

Az igény/ a probléma, amire a projektben megoldást kínálunk:

Az autista gyermeket nevelő családok sokszor nem rendelkeznek elegendő információval az autizmusról, elérhető juttatásokról és lehetőségekről. Ebben segít információs centrummal, képzésekkel, kiadványokkal a MOZAIK Közhasznú Egyesület. Az autizmusban érintett családok sokszor elszigetelődnek, egyedül próbálnak megoldást keresni a nehézségeikre. Ezért mi küldetésünknek érezzük a közösség építését.

A projektben tervezett tevékenységeink, várható ütemezéssel:

A Swimathon segítségével összegyűjtött adományt a Bluegrass for Blue elnevezésű jótékonysági zenei rendezvény megvalósítására fordítjuk. Az őszre tervezett egynapos eseménynek megszokott próbahelyünk, a Ferencvárosi Művelődési Központ ad otthont. A rendezvény a bluegrass zene hazai képviselőit és barátait hívja egybe. Az esemény megvalósítási költségeinek kifizetését követően fennmaradó, és a rendezvényen gyűjtött teljes adományt a Mozaiknak utaljuk át. Megállapodásunk szerint ők ezt szakmai munkájuk megvalósítására fordítják: szülőképzésekre, szülőklubra, integrált játszóház, szemléletformáló programok szervezésére, valamint információs kiadványok szerkesztésére. Nyaranta pedig olyan tábor tartanak Dunaharasztiban, amelyben épek és autisták együtt pihenhetnek, ennek költségeihez is hozzájárulhatunk a Swimathon gyűjtéssel.

A projekt tervezett költségvetése, röviden (költségtípusok és összegek):

Bluegrass for Blue szervezési költségei:
Helyszín bérlése: ingyenes
Hangtechnikai szolgáltatások költségei: kb. 250.000 Ft
Fellépők, meghívott előadók tiszteletdíjai: kb. 600.000 Ft
Külföldi vendég szállásköltsége, ellátása: 100.000 Ft
Szervezés, ügyintézés, reklám, kommunikáció költségei: 250.000 Ft
Összesen: kb. 1.200.000 Ft

A Swimathonon gyűjtött támogatásunk tervezett felhasználása:

Swimathonon legalább 1.500.000Ft-ot szeretnénk összeúszni! A gyűjtött adomány fent részletezett részét a Bluegrass for Blue rendezvény lebonyolításáran fordítjuk, a fennmaradó részt pedig közvetlenül a MOZAIK Egyesület részére adjuk át. A Bluegrass for Blue megrendezése során részint további adománygyűjtéssel, részben egyéb források felhasználásával igyekszünk minél több további támogatást juttatni a MOZAIK részére. A MOZAIK Egyesület a kapott adományt – a végleges összeg függvényében – a 3. pontban részletezett tételekre tervezi fordítani.

Milyen hatást remélünk a projekt megvalósulásától és hogyan kívánjuk mérni azt?

A Bluegrass for Blue rendezvényen közvetlenül megjelenők száma pontosan mérhető, de a rendezvényt akár felvétel, vagy élő közvetítés segítségével további jelentős közönséghez lehet eljuttatni. (A helyszínen 300-500 fő, a közvetítéssel további 1500-2000 fő részvételére számítunk.) A Bluegrass for Blue esemény a közvetlen kapcsolattartás lehetőségét is segíti (regisztráció a rendezvényen, személyes kapcsolatok építése) a MOZAIK és az érdeklődők/támogatók között.

A projektet megvalósító civil szervezet neve és célkitűzése:

Csillag Kórus Egyesület – bluegrass énekegyüttes, fiatalok, önkéntesek csapata. A bluegrass zene révén kapcsolódik a projekthez. Az egyesület munkájában résztvevő fiatalok (15-20 évesek) az önkéntesség, jótékonykodás, fogyatékkal élők elfogadása terén is hatalmas pluszt kaphatnak a Swimathon kampányban és a MOZAIK támogatásában való részvétellel.

Szervezeti adatok Név, székhely, bírósági bejegyzés ideje és száma, adószám, honlap Kontakt személy neve, elérhetősége:

Csillag Kórus Egyesület
1078 Budapest, Murányi u. 38., fszt. 8.
Bírósági bejegyzés száma: 01-02-0016397
Kelte: 2017. 01.13.
Adószám: 18875542-1-42
Honlap: www.csillagkorus.hu
Kapcsolat: Balogh Eszter 06-20-975-3437 [email protected]