Alibán Dénes
Üdvözöllek a Swimathon oldalán! A Swimathon egy négy hetes közösségi adománygyűjtő kampány és egyben egy olyan sokszereplős és jó hangulatú, közösségi esemény, amelyet egy uszodában rendeznek meg. A kampányban olyan emberek úsznak és kérik a támogatásodat – köztük én is – akik ebben a közös játékban most egy-egy izgalmas, civil ügy „nagykövetei”. Mi nem csak úszunk majd a nagy napon, egy vállalt távot és időt megcélozva, de gyűjtünk is ezeknek a programoknak a megvalósulásáért.
Sziasztok! Életem során biztosan átúsztam már az országot keresztbe-hosszába. Most átvitt értelemben tervezek nagyot úszni! Segítsetek, hogy még nagyobbat szóljon! Tavaly nyáron fogtam pár festékszórót és felkerestem a Zabszalma alapítványt, hogy a gyerekeknek ugróiskolát fessek az aszfaltra. Nekem jó mókának tűnt, nem tudtam, hogy ilyen kevéssel ekkora örömöt lehet szerezni! Rengeteget tanultam pár óra alatt a gyerekektől, akik a mérnöki precizitásomat játszi lazasággal zúzták porrá. Jól tették! Idén másképp szeretnék az alapítványnak segíteni, ebben kérem a segítségeteket! Június 16-án a fénykorom tempójától elmaradva, ám annál nagyobb elszántsággal fogok annyiszor 100 métert úszni, ahányszor 300.000.- forintot össze tudok gyűjteni! Lehet, egy medencében úszom át idén a Balatont?!