Balogi Anna és Pocsai Zsolt       

Üdvözöllek a Swimathon oldalán! A Swimathon egy négy hetes közösségi adománygyűjtő kampány és egyben egy olyan sokszereplős és jó hangulatú, közösségi esemény, amelyet egy uszodában rendeznek meg. A kampányban olyan emberek úsznak és kérik a támogatásodat – köztük én is – akik ebben a közös játékban most egy-egy izgalmas, civil ügy „nagykövetei”. Mi nem csak úszunk majd a nagy napon, egy vállalt távot és időt megcélozva, de gyűjtünk is ezeknek a programoknak a megvalósulásáért.

Én vagyok Balogi Anna, én meg Pocsai Zsolt. Szeretek úszni, teljesen lenyugtat. Én meg alig várom, hogy vége legyen a távnak. Egész nap a vízben heverésznék egy matracon. Én meg az árnyékban olvasnék. Egyszer szeretnék vízben szülni. Én is ott lennék szívesen. Talán majd a jövő évi Swimathonra ezt vállaljuk. Amiben hasonlítunk, hogy az usziban sellőként suhannak el mellettünk az úszósapkás nénik, akik még csak nem is teszik be a fejüket a vízbe. Engem nagyon motivál, hogy négy teljes hosszt leússzak gyorsban. Én vállalok egy hossz hátat. Fejenként 1000 m-t fogunk úszni rekord lassúsággal. Mindketten dolgoz(t)unk a hajléktalanellátásban. Azért szeretjük a Van Esélyt, mert pont azt a személyre szabott segítséget nyújtja otthontalan embereknek, ami hiányzik az ellátórendszerből és az egyetlen kiutat jelentheti a hajléktalanságból. Célunk, hogy 100.000 Ft-ot gyűjtsünk a Van Esély számára!

Ennyit szeretne gyűjteni:

100000 Ft

Jelenlegi felajánlások:

188972 Ft

Hátralévő napok száma:

1629

TÁMOGATÓIM

  • Ursitz Dóra

  • Gergő Somogyvári 4000 Ft
  • Ruman Csilla 3000 Ft
  • G. D. 1500 Ft
  • Zatykó Judit 1500 Ft
    elcápultam, támogatom :-)
  • Garai Mixi 1000 Ft
    A jövő évi swimathonos vállalásotokat is szívesen kísérem!
  • Varga Imre 20000 Ft
    karitatív cápák hajrá!
  • Halász Tóth Miklós Ágnes 5000 Ft

  • Jó csobbanást!

  • Király Judit
    "Gondolkodik vizipók, nem vállalok rizikót. De ebédre hozatok, ha akarod, moszatot. " Hajrá!

  • árvay márton
    ;]



  • Hajrá! :)
  • Topor Kálmán 5000 Ft
    Jók vagytok!
  • Bányai-Boris Virág 5000 Ft
    és mennyit úsztok?
  • Tardos Zsófia 5000 Ft
    Tök jó :)
  • Sági Ferenc
    Elég nagyravágyó vagyok úgyhogy a Sági-nak szeretnék egy homlokot, Ferencnek pedig egy medencét, ha nem gond :-)))
  • Vida Zsuzsanna
    Tetovalas szeretnek lenni! Egyebkent meg nagyon jo, hogy ilyeneket csinaltok! :)
  • Kőszeghy Lea
    Jó úszást! Még sosem voltam testmezszponzor, de most is szívesen eltekintek tőle, hadd maradjon helye másnak:)
  • Bozóky Ildikó
    Hajrá!
  • Hajdu Kata
  • Agnes Kövary
  • Gaál Mária 5000 Ft
    Drukkolok Nektek, hajrá!
  • László Zsuzsi
    Drukk!
  • Sági Ferenc 5000 Ft
    Sok sikert! Hajrá!!!
  • T L 5000 Ft
  • Harsányi Bence 5000 Ft
  • Kőműves Eszter 5000 Ft
    Hajrá Anna, Zsolt és Van Esély!
  • Horváth Eszter
  • Varga Zsuzsanna 5000 Ft
    Hajrá!!!
  • Soós Boris 5000 Ft
    :)
  • Kata Topor 5000 Ft
    Hajrá!!!
  • Ilkei Tamás 5000 Ft
    Hajrá :)
  • Bakos Eszter 5000 Ft
    Hah! Megnézzük!