Bázsa-Mosó László       

Üdvözöllek a Swimathon oldalán! A Swimathon egy négy hetes közösségi adománygyűjtő kampány és egyben egy olyan sokszereplős és jó hangulatú, közösségi esemény, amelyet egy uszodában rendeznek meg. A kampányban olyan emberek úsznak és kérik a támogatásodat – köztük én is – akik ebben a közös játékban most egy-egy izgalmas, civil ügy „nagykövetei”. Mi nem csak úszunk majd a nagy napon, egy vállalt távot és időt megcélozva, de gyűjtünk is ezeknek a programoknak a megvalósulásáért.

Bázsa-Mosó László vagyok, ferencvárosi lakos. Több, mint 10 éve tevékenykedem a kerületben szociális területen. Nem tudok úszni, de bátran és szívesen vállaltam a feladatot, mert ez az egyik vállalásom, hogy megtanulok úszni. Lehet, a kislányom úszógumija lesz a segítőpartnerem az úszásban, vagy egy remek „kutya-macska-ló” úszástechnikát fogok alkalmazni a vállalt távon. Az FKA-val, talán már 2011-ben is, az első Aput a Kapuba rendezvényen ismerkedtem meg, már akkor azt gondoltam, hogy mennyire remek egy ilyen jellegű helyi kezdeményezés. Az évek során több projektben nyújtottak segítséget, támogatásuknak köszönhetően több ferencvárosi család eljuthatott nyaralni a Balatonra! Táv: 100 m Összeg: 150.000 Ft

Ennyit szeretne gyűjteni:

150000 Ft

Jelenlegi felajánlások:

177000 Ft

Hátralévő napok száma:

1629

TÁMOGATÓIM

  • Szalóki Bernadett 3000 Ft
    Sok sikert a holnapi naphoz!!!
  • Várhegyi Katalin 1000 Ft
    Hajrá László !
  • Gáll Nikoletta
    Hajrá! :)
  • Berecz Dénes 5000 Ft
    Hajrá Bajnok!!!!!!!
  • Berecz Péter 5000 Ft
    Hajrá László!
  • Rozsos Emese 5000 Ft
    Hajrá László! Büszkék vagyunk Rád!
  • Szarka Kovács Orsolya 5000 Ft
  • Gáspár Gabriella 10000 Ft
    Ezen ne múljon!
  • Szakacs Vazul 10000 Ft
  • Sváb Júlia 5000 Ft
    Hajrá! :)
  • Móka Piroska
    Hajrááááááá
  • Szabó István 2000 Ft
  • Vérné Holló Krisztina
    Hajrá László!
  • Palkó Eszter 2000 Ft
    Hajrá, László!!! :)
  • Gedeon Andor 6000 Ft
    A Tisza - tavi úszásodra is előleg!! :)
  • 10000 Ft
    Hajrá! Az erő veled van!

  • H.Herman Annamária Köki 1000 Ft
    Óriási szívű őrültek! Hajrá!
  • Velenczei Ágnes 2000 Ft
    Hát ennek a balatoni kalandnak már én sem tudtam ellenállni. Hajrá László!
  • Jancsó Andrea 5000 Ft
    Hajrá hajrá
  • Fehérné dr Végh Krisztina 5000 Ft
    Veletek leszünk!
  • Oroszi Andrea 5000 Ft
    Hajrá! A parton majd szorítunk
  • Kovács-Tóth Nikolett 5000 Ft
    Hajrá!!!
  • Gedeon Andor 9500 Ft
    Ússzál László!!!!!!!

  • További sok sikert kívánok!!
  • Trunki Ilona 2500 Ft
    Kitartást László! A gyerekekért mindent!!!
  • Tószegi Judit 5000 Ft
    Hajrá László!
  • Hartmann-Rácz Andrea 2000 Ft
    Hajrá Laci! Úszni jó :)
  • Kiss Bea 1000 Ft
    Minden elismerésem és drukkolok!
  • Máté Bálint 10000 Ft
    Hajrá Laci! ;)
  • Békési Tímea 2000 Ft
    Hajrá László!!!!!!!!!!! Majd meglátod, remek dolog úszni! Én a Duna, de leginkább a lipóti termálfürdő mellett nőttem fel :-)
  • Ambrózay Anikó 3000 Ft
  • Beberika Dorina 5000 Ft
    Ajánlom az úszógumit :)
  • Kovács-Darnót Renáta
    Emelem kalapom!
  • Tóth Csaba 5000 Ft
    Hajrá! Drukkolok!
  • Alpek Renáta Mária 1000 Ft
    Hajrá!
  • Bázsa-Mosò Tímea 5000 Ft
    Büszke vagy RÁD ❤️