Békési Tímea       

Üdvözöllek a Swimathon oldalán! A Swimathon egy négy hetes közösségi adománygyűjtő kampány és egyben egy olyan sokszereplős és jó hangulatú, közösségi esemény, amelyet egy uszodában rendeznek meg. A kampányban olyan emberek úsznak és kérik a támogatásodat – köztük én is – akik ebben a közös játékban most egy-egy izgalmas, civil ügy „nagykövetei”. Mi nem csak úszunk majd a nagy napon, egy vállalt távot és időt megcélozva, de gyűjtünk is ezeknek a programoknak a megvalósulásáért.

Gyászcsoportvezetőként nagyon jól tudom, a veszteségek elkerülhetetlen részei életünknek. Hogy stílszerű legyek, megúszni nem lehet. Azt pedig mélységesen hiszem, hogy a velük való sikeres megbirkózás személyiségfejlődésünk nagy lehetősége. De mindez még felnőttként is nehéz, embert próbáló feladat, és akkor jön a kérdés, mi van a gyerekekkel? Nekik hogy segítsünk? Szerencsére már tudjuk: elindítottuk az első gyermekgyász csoportokat és a szakember képzést is kidolgoztuk. A kovász kész, és én azért úszom az eredetileg tervezett 500 helyett a jelenlegi fizikai állapotomnak megfelelően 66 métert, hogy gyarapítsuk a csoportok számát és terjesszük a tudást, amelyhez 250 000 Ft-ot szeretnék gyűjteni. Köszönöm, ha támogatsz ebben!

Ennyit szeretne gyűjteni:

250000 Ft

Jelenlegi felajánlások:

297000 Ft

Hátralévő napok száma:

1629

TÁMOGATÓIM

  • Soós Dóra 2000 Ft
    Hajrá Tinka!!!! Szuper vaaaagy!!!! :)

  • Németh-Palotai Krisztina 5000 Ft
    Hajrá, Tinka! :) Így utolsó pillanatban ;)
  • Haraszti-Tatár Kata 3000 Ft
    Hajrá Tinka!
  • Kajdi Zsuzsanna 10000 Ft
  • Bali Orsolya 3000 Ft
  • Sebestyén Mária 2000 Ft
    Hajrá Tinka! <3
  • Racz Zsuzsa 2000 Ft
    Hajrá Tinka!

  • Hajrá Tinka! :))))
  • Szabó Réka 8000 Ft
    Hajrá Tinka! :)
  • Végh Ágota 20000 Ft
    Hajrá Tinka! :)
  • Molnár Szilvia 2000 Ft
  • Nagy Zsolt 3500 Ft
    Sok sikert Nektek Tinka a projekt minél sikeresebb megvalósításához. szeretettel: Nagy Zsolti

  • Hajrá Tinka!
  • Sági Csenge 1500 Ft
    szeretettel és hajrá!:)
  • 5000 Ft
    Hajrá Timi
  • Csejtei Orsolya

  • Hajrá Tinka :)
  • Tóth Krisztina 5000 Ft
    Sok szeretettel egy jó ügy érdekében.
  • Króneisz Orsolya 8000 Ft
  • Metzger Júlia 10000 Ft
    Kedves Tinka! Küldöm a támogatásokat. Szeretettel: Juli
  • Baksa Noémi
    <3
  • Takacs Ibolya
  • Balogh Eszter 2000 Ft
    Hajrá, Reményvirágtündér! <3
  • Peregi Dóra 3000 Ft
  • Paór Anikó 5000 Ft
    Hajrá❤!
  • Szilveszter Benke 5000 Ft
  • Papp Veronika
  • Erdei Kata 3000 Ft
    Hajrá Tinka!
  • Radnóti Judit

  • Biróné Vass Ildikó
    Sikerülni fog drága Tinka! Ölellek!
  • Kovácsné Mészáros Eszter 5000 Ft
    Hajrá Tinka! :-)
  • Borbély Veronika 3000 Ft
    A veszteség tudatosíthatja saját létezésünket. Yalom
  • Kolumbán Viktor 3000 Ft
    Hajrá!
  • Fodor Előd Hekler Melinda 5000 Ft
    Tinka csodálatos! :)
  • Volenszky Hajnalka 5000 Ft
    Hajrá Baba!
  • Mészáros Piro 5000 Ft
    Hajrá Tinka! :)
  • Barlainé Bereczki Veronika 3000 Ft
    Ússzál, ússzál gyorsan, Tinka!!!
  • Gáspár Gabriella 3000 Ft
    Jó vagy, jók vagytok! Hajrá!
  • Galló Ramóna 3000 Ft
    (:
  • Kucsinka Gabi 2000 Ft
    Úttá váljon minden lépésed, reménnyé minden karcsapásod. Hajrá, Tinka!
  • Schriffert Zsófia 1000 Ft
    Drukkol a rokonság is! Hajrá!
  • Bíró Boglárka 7000 Ft
    Köszi Tinka, hogy ilyen vagy. Szeretünk!
  • Termes Nóra 3000 Ft
    Mit is mondhatnèk Timi...❤
  • Tölgyesi Orsolya 5000 Ft
    Büszke vagyok rád Tinka!
  • Szöllősy Kata 5000 Ft
  • Benedek Gabriella 2500 Ft
    #gimmehope <3
  • Ambrózay Anikó 3000 Ft
  • Szollár Virág 2000 Ft
    Hajrá Tinka!
  • Szigeti-Cseke Zsuzsa 2000 Ft
    Hajrá, Tinka! :)
  • Mihola Péter 10000 Ft
    Hajrá!
  • Mihola Ágnes 10000 Ft
    Veled Vagyok Drága Tinka! Hatalmas Hajrá Neked!!!
  • Pausirsné Mészáros Ildikó 5000 Ft
    Hajrá Timi!
  • Ignátkó Zsuzsanna 2000 Ft
    Nagyon nagyon drukkolok Tinka!
  • Dobos Kata 2000 Ft
    Reményt minden gyereknek!
  • Halminé Szénássy Ildikó 5000 Ft
    "Nem az a fontos, hogy velünk mit tesznek, hanem az, hogy mi mit teszünk." ( Marcus Aurelius) Hajrá, Tinka!
  • Andrási Lívia 2000 Ft
    Mosolyogj mindigy így
  • 5000 Ft
    Hajrá Timi!
  • Bezselics Ildikó 1000 Ft