Családi csapat       

Üdvözöllek a Swimathon oldalán! A Swimathon egy négy hetes közösségi adománygyűjtő kampány és egyben egy olyan sokszereplős és jó hangulatú, közösségi esemény, amelyet egy uszodában rendeznek meg. A kampányban olyan emberek úsznak és kérik a támogatásodat – köztük én is – akik ebben a közös játékban most egy-egy izgalmas, civil ügy „nagykövetei”. Mi nem csak úszunk majd a nagy napon, egy vállalt távot és időt megcélozva, de gyűjtünk is ezeknek a programoknak a megvalósulásáért.

Molnárné Szabó Réka vagyok. Erikával és Péterrel, azaz anyukámmal és a testvéremmel ugrunk fejest a vízbe. Négy gyermek anyukája vagyok, akik közül három SNI-s, sajátos nevelési igényű, dixlexiás, ADHD-s és Aspergeres autista. Családunk és gyerekeim igazi harcosok. A CsillagKóruson keresztül a Mozaik Egyesületért gyűjtünk, akik képzésekkel, támogató szülőcsoport létrehozásával segítenek abban, hogy könnyebb legyen az autizmussal élő családok élete, mi pedig legalább 100.000 Ft összegyűjtésével szeretnénk segíteni a munkájukat.

Vállalt táv: 600m, idő: 25perc. 100 000  Ft- t szeretnénk gyűjteni

Ennyit szeretne gyűjteni:

100000 Ft

Jelenlegi felajánlások:

18000 Ft

Hátralévő napok száma:

1629

TÁMOGATÓIM

  • Simonyi András 3000 Ft
    Hajrá!
  • Nyári Wanda 5000 Ft
    Szurkolunk Nektek!
  • Bathó Balázsné 5000 Ft
    Sok sikert kívánok, Szuperanyu!