Dreissiger Ági       

Üdvözöllek a Swimathon oldalán! A Swimathon egy négy hetes közösségi adománygyűjtő kampány és egyben egy olyan sokszereplős és jó hangulatú, közösségi esemény, amelyet egy uszodában rendeznek meg. A kampányban olyan emberek úsznak és kérik a támogatásodat – köztük én is – akik ebben a közös játékban most egy-egy izgalmas, civil ügy „nagykövetei”. Mi nem csak úszunk majd a nagy napon, egy vállalt távot és időt megcélozva, de gyűjtünk is ezeknek a programoknak a megvalósulásáért.

Sportban elég fanatikus vagyok. Akkor is futok, ha fáradt vagyok, akkor is mozgok, ha három gyerek mellett ez extra szervezést igényel. Bevallom, nem az úszás a kedvencem. Hogy mégis csatlakoztam a kezdeményezéshez, már önmagában kihívás nekem. Mindig is szerettem volna a mozgást arra használni, hogy egy jó ügy mögé állhassak. De kifogást sokat találtam. Egészen mostanáig. A Van Esély Alapítvány büszke nagyköveteként olyan hajléktalan emberekért fogok úszni, akik szeretnének tenni magukért, de ehhez segítségre van szükségük. Hiszem, hogy nekik is van esély, és bízom benne, hogy ezzel sokan vagyunk még így. Kérlek, támogasd az úszásom, hogy támogathassuk a hajléktalanokat! A célom, hogy összegyűjtsek a segítségetekkel legalább 120.000 forintot, a vállalásom pedig egy kilométer fél órán belül.

Ennyit szeretne gyűjteni:

120000 Ft

Jelenlegi felajánlások:

130999 Ft

Hátralévő napok száma:

1629

TÁMOGATÓIM

  • Darvas-Malonyai Eszter 3000 Ft
    ❤️
  • Fehér Mariann
    Hajrá!
  • Bátki Anna 5000 Ft
    Hajrá!
  • Halbrohr Nataniel 2000 Ft
    Hajrá Ági! :)
  • Hay Eva
  • Haiman Éva
    Hajrá, Ági!
  • Olah Judit 3000 Ft
    Ússz, Ági, ússz!
  • Oliver Szarvas 2000 Ft
    Hajrá!
  • Kalman Aniko 5000 Ft
    Magika!

  • Flamm Gergely
    Hajrá Cicuka!
  • Dreissiger Laszlo 5000 Ft
    Ádiiiii!<3
  • Stahl Zsófi
    Nagyon hajráááááá, Ááááági:) a Restart meg menőőőőő!
  • Vásárhelyi Kata
    Hajrá Ági!
  • Dreissiger Judit
  • 15000 Ft
  • Dreissiger Ágnes
  • Tüdő Petra
    uszodai CSOK a reStartodhoz ;)
  • Piroska Vadász 5000 Ft
    Ágikám, csak ügyesen! Veled vagyunk! :)

  • Németh Zsuzsa 10000 Ft
    Hajrá, re malaka! Nagyon nagy király vagy! <3
  • Ugróczky Dóra 10000 Ft
    Hajrá Ági! Megint büszke vagyok rád! Annyira ne fáradj el, hogy ne tudjunk futkározni együtt!
  • Gaul Zsofi 6000 Ft
    Hajra! ❤️
  • Farkas Viktoria 5000 Ft
    Szuper :) Hajra Ági!
  • Somlai Dudi
    Hajrá Ági!