Frazon Zsófia       

Üdvözöllek a Swimathon oldalán! A Swimathon egy négy hetes közösségi adománygyűjtő kampány és egyben egy olyan sokszereplős és jó hangulatú, közösségi esemény, amelyet egy uszodában rendeznek meg. A kampányban olyan emberek úsznak és kérik a támogatásodat – köztük én is – akik ebben a közös játékban most egy-egy izgalmas, civil ügy „nagykövetei”. Mi nem csak úszunk majd a nagy napon, egy vállalt távot és időt megcélozva, de gyűjtünk is ezeknek a programoknak a megvalósulásáért.

A kezdetektől lelkesedem és támogatom a Swimathon úszóit és csapatait, mert egy olyan társadalmat képviselnek, amelyben szeretnék élni. Idén Benedek Gabi kért fel, hogy ússzak helyette és érte. Először megijedtem, majd igent mondtam. Rájöttem, így hatékonyabban és bátrabban tehetek egy önszerveződő közösségért, mint egy aktivista bölcsészként. A kampányban három dologban szeretnék fejlődni: hogy odaállhassak valami mellé az eszem és a lelkem mellett a testemmel és kitartásommal; hogy őszintén és bátran kérjek másoktól (segítséget, támogatást); és megtanuljak gyorsúszni. Annyit úszok, amennyire megtanulok egy hónap alatt, és olyan idővel, ami menni fog. És nem ijedek meg, ha végül mellúszásban evickélek a partra.

Ennyit szeretne gyűjteni:

200000 Ft

Jelenlegi felajánlások:

244000 Ft

Hátralévő napok száma:

1629

TÁMOGATÓIM

  • Sarnyai Kriszti 2000 Ft
    Kopoltyúdat ne hagyd otthon! Hajráááá :)
  • Szakács Eszter
    Hajrá Zsófi!! ❤️
  • Deák Maja 1290 Ft
    az aktivista bölcsészekért <3
  • Sebes Katalin
  • Stodulka Gábor 3210 Ft
    Startkő. Erős koncentrálás. Visszaszámlálás belül. És...

  • Gratulálok a vállaláshoz! A gyorsúszás jó dolog. : ))
  • Uhl Gabriella 7000 Ft
    Sok sikert!

  • Eredményes és élvezetes sűrű időket!
  • Mocselini Balázs 1500 Ft
    Szuper vagy Zsófi!!
  • N. Kovács Tímea 5000 Ft
    Szuper vagy Zsófi! Hajrá!
  • Szalontai Szonja 3000 Ft
    Hajrá, Zsófi!
  • Miklusicsák Aliz 1000 Ft
    Hajrá!
  • Gadó Flóra 3000 Ft
    hajrá! a varsói sellő is támogat :)
  • Fisli Éva
    Hajrá, Kuratorka!
  • Hermann Veronika 3000 Ft
    Éljen a jó cél és a Damjanich utcai különítmény!
  • Medves Zsuzsanna


  • tempó-tempó-levegő-tempó Ügyes vagy Zsófi!
  • Bata Timi
  • berényi marianna
    Hajrá Zsófi!
  • Bujtás Viktória 2500 Ft
    Legközelebb Krapanjban beleugrunk a hajóról a vízbe!!!!!! :) hajrá, Zsófi!!!!

  • Szuper cél, szépen felépített kampánnyal! Gratuláció, és még sok támogatót itt az utolsó hajrában!
  • KissPál Szabolcs 3000 Ft
    hajrá Zsófi!
  • Róka Enikő
  • Ildikó Simonovics 3000 Ft
    Zsófi Drága ússzal én drukkolok neked és a kampánynak is. Egyszer már én is megpróbálkoztam a gyorsúszással mert édesapám engem is a béka úszásra biztatott 2-3 évesen azután sokévi vizalatt eltöltött percek órák után megtanultam tőle mell és hatuszni is. Csodálatos emlékeim vannak róla, ki sem lehett szedni anno a vízből. Ma már ez nincs így sajnos, hosszú lenne az okokat felsorolni, de én hiszek benned. Mi hajdani Békák tartsunk össze ❣️
  • Takács Éva Judit 5000 Ft
  • Demeczky Nóra
    Hajrá Zsófi!
  • Nádori Lídia 2000 Ft
    Béka legyen veled! <3
  • Vándor Andrea 6000 Ft
    Hajrá Zsófi!
  • pablényi ágnes 3000 Ft
    hajrá, Zsófi!
  • Joó Emese 5000 Ft
    Ússzál királylány!
  • Zábrádi Marianna 5000 Ft
    Nagyra tartalak Zsófi! Minden elismerésem. Ezért is azert is.
  • Kocsis Katica 5000 Ft
    Hajra, Zsofi! ❤️
  • Jakab Erika 8000 Ft
    Tökjófejség! És úszni jó. Hajrá Zsófi!

  • hajrá little és big fish. A mai OM bevételem felajánlom.
  • Jakab András 8000 Ft
    Akkor hajrá!
  • Paldi Livia
    Nagyon hajra Zsofi!!!!
  • Agócs Írisz
    Hajrá Zsófi! Ússzanak a Halak! :)
  • barna era 3000 Ft
    Minden korunkbeli nő megérdemli, aki reggel 6-ra jár edzésre, tetejében jó ügyet is szolgál vele, hogy megtámogassuk egy kicsit! Hajrá Zsófi, és köszönjük! #klimaxuljukamájustis #ötvenfelettmitőljó

  • Hajrá, Zsófi, álmomban veled úszom én is :-)
  • Pócsik Andrea 2500 Ft
    Hajrá Zsófi!
  • Benedek Gabriella 4179 Ft
    Ez a te éved, Zsófi! Élvezd és ússz(d) ki fully fully
  • Szabó Magdolna 5000 Ft
    Hajrá Zsófi!!!!! Büszke vagyok Rád!
  • Salát Zalán Péter 5000 Ft
    Bajnok vagy !!
  • Tamás Dorka
    Zsófikám, nagyon tisztellek és nagyon drukkolok és jó lenne már találkozni is :-)!
  • 6000 Ft
    tsak előre Ostástkával!
  • Lévay Zoltán 4000 Ft
  • Orbán György 5000 Ft
    Csak előre!!!
  • Benedek Balázs 4321 Ft
    Zsóóóóófi, hajrá!!!!!!
  • Székely Noémi 5000 Ft
    Kíváncsi vagyok, milyen tárggyal fogsz úszni! :D
  • Frazon Zsófia 4000 Ft
  • Gnandt Boglárka 2500 Ft
    Halacskák a vízbe! Hajrá!!!