Kánya Kinga       

Üdvözöllek a Swimathon oldalán! A Swimathon egy négy hetes közösségi adománygyűjtő kampány és egyben egy olyan sokszereplős és jó hangulatú, közösségi esemény, amelyet egy uszodában rendeznek meg. A kampányban olyan emberek úsznak és kérik a támogatásodat – köztük én is – akik ebben a közös játékban most egy-egy izgalmas, civil ügy „nagykövetei”. Mi nem csak úszunk majd a nagy napon, egy vállalt távot és időt megcélozva, de gyűjtünk is ezeknek a programoknak a megvalósulásáért.

Mióta a Napfogyatkozás Egyesület keretében gyászcsoportokat vezetek, és egyéni gyászkísérést végzek, nagyon sok emberi történettel találkozom. A veszteségeken keresztül mindenki másképp kapcsolódik az élethez is, olyan bölcsességgel és mélységgel, amit korábban nem tapasztalt. Amikor ez bekövetkezik, az nagyon felemelő a gyászolónak és a kísérőnek egyaránt. Gyerekkortól  alapélményünk a gyász ezért fontos, hogy megadjunk lehetőséget a gyerekeknek is arra, hogy tabu és bűntudat nélkül tudják megélni, feldolgozni gyászukat és kapcsolódjanak újra az élethez. 500 métert úszom és 100 ezer Ft-ot szeretnék gyűjteni.

Ennyit szeretne gyűjteni:

100000 Ft

Jelenlegi felajánlások:

143250 Ft

Hátralévő napok száma:

1629

TÁMOGATÓIM

  • Szilvágyi Beatrix 5000 Ft
  • Biró Timea 3000 Ft
    Hajrá Kinga és Huba! :)
  • Ámon Katalin
  • Sándorné Kósa Brigitta 2000 Ft
    Hajrá Kinga!

  • Hajrá Kinga! :)
  • Halász Erika 3000 Ft
    Másképp vagyunk egyformák
  • Marton Viktória
  • Velenczei Ágnes 1000 Ft
    Szeretettel
  • Nagyistókné Ekler Éva
    Szép feladat! Sok sikert Kinga!
  • Kustár Blanka 3000 Ft
  • Hódosi Mónika 2250 Ft
    Go go go Kinga!!
  • Várszegi Nikolett 3667 Ft
    Kívánom, hogy minden kerek legyen! Hajrá Kinga! Hajrá Huba!
  • Sipos Gábor
  • Gulácsi Annamária 5000 Ft
    :-)
  • Csiznier Andrea
    Idén is csodálatos célt találtál, Kinga! Lélekben veled úszom!
  • Pádár Andrea 5000 Ft
    Hajrá Kinga!!! Szuper vagy!!!
  • Erdődy József Attila 5000 Ft
    Hajrá Kinga! Küldtem a Magdinak is! Ügyesek vagytok! Üdv, Erdődy Jocó
  • Hegyi Dóra 3000 Ft
    Hajrá a gyerekekért is!
  • Militár Zsófia 5000 Ft
    Hajrá!! :)
  • Honti Ági
    Hajrá Kinga! Szuper vagy, hittel, erővel, szeretettel!
  • Harmatha Zita
  • Thén Anita
    Nagyon fontos ügy,hiánypótló kezdeményezés!
  • Győri Eszter
    Hajrá! Fontos ügy, jó ügy! Büszke vagyok Kinga! Remélem hozzájárulok, hogy a célotok elérjétek! Minél több ilyen hullámotok legyen! :)
  • Benedek Gabriella 3333 Ft
    Itt a helyem! (Gyere, megyünk a nagy vízhez!)
  • Szunomár Éva
    Hajrá! Veled vagyunk! :)
  • Bálintné Molnár Judit 5000 Ft
    Érintettként nagyon támogatom a gyermek gyászfeldolgozást. Sok sikert a munkádhoz! Hajrá Kinga!
  • Kürthy Alexandra
    Drukkolok! Es koszonok mindent amit eddig kaptam toled!
  • Pukli Gabriella 10000 Ft
    Pontosan Tudod,hogy Miért!Értük,Lelle,Zsolna!❤️❤️❤️
  • Nemesné Singer Edina 3000 Ft
    Ússz, Kinga, ússz! Király, hogy megint bevállaltad Te is! Tali a medencében!
  • Lukács Emese
  • Benedek Balázs 1000 Ft
    Hajrá Kinga! Nagy kincs vagy!
  • Andrási Lívia 2000 Ft
    Jó hogy vagy
  • Márkus Eszter
    A Swimathon egy igazi sokszoros win-win-win rendezvény! Adománygyűjtő, úszó, szurkoló és az adományok kedvezményezettje - mind nagyon boldogok, hogy benne lehetnek. Ez az ügy (is) nagyon fontos! Hajrá Kinga!