Kaszics Bálint
Üdvözöllek a Swimathon oldalán! A Swimathon egy négy hetes közösségi adománygyűjtő kampány és egyben egy olyan sokszereplős és jó hangulatú, közösségi esemény, amelyet egy uszodában rendeznek meg. A kampányban olyan emberek úsznak és kérik a támogatásodat – köztük én is – akik ebben a közös játékban most egy-egy izgalmas, civil ügy „nagykövetei”. Mi nem csak úszunk majd a nagy napon, egy vállalt távot és időt megcélozva, de gyűjtünk is ezeknek a programoknak a megvalósulásáért.
Mindig is fontos volt számomra, hogy a többség felelősséget érezzen a szegény, elesett vagy bármilyen okból hátrányba került embertársaink iránt. Jó érzés, ha valamilyen módon hozzásegíthetek egy hajléktalan embert az előrelépéshez, helyzete javításához. 2015-ben fotósként már részt vettem egy sikeres kampányban a Van Esély Alapítvánnyal, ismerem a csapatot és a munkájukat, ezért biztos vagyok benne, hogy jó helyre kerül az a pénz, amivel támogatod a munkájukat! Ezért is örültem a felkérésnek, hogy részt vegyek a Swimathon adománygyűjtő programjában és tagja legyek az úszócsapatnak. Be kell vallanom, az úszás nem az erősségem, ezért számomra ez személyes kihívás és próbatétel is. Vállalásom 1000 méteres táv leúszása, és 100 ezer forint adomány gyűjtése a Van esély javára. Remélem mindkettőt sikerül teljesítenem, én és az adomány is célba érünk, és ezzel, veletek közösen, valódi segítséget nyújthatok valakinek.