Laki Sarolta
Üdvözöllek a Swimathon oldalán! A Swimathon egy négy hetes közösségi adománygyűjtő kampány és egyben egy olyan sokszereplős és jó hangulatú, közösségi esemény, amelyet egy uszodában rendeznek meg. A kampányban olyan emberek úsznak és kérik a támogatásodat – köztük én is – akik ebben a közös játékban most egy-egy izgalmas, civil ügy „nagykövetei”. Mi nem csak úszunk majd a nagy napon, egy vállalt távot és időt megcélozva, de gyűjtünk is ezeknek a programoknak a megvalósulásáért.
Idén mi is belevágunk! Nem félünk se víztől, se hullámoktól, sem pedig a cápáktól, hiszen a cél nem kevesebb mint 150 ezer forint összegyűjtése. Mindent megteszünk, hogy sikeresek legyünk: fürdőruha, úszósapka és nem utolsó sorban 200 vállalt méter. Kérlek, támogassátok Ti is a Gyökerek és Szárnyak Alapítványt! Fogjunk össze, hogy minél több induló közösséget tudjunk támogatni, hiszen csak közösen tudunk mások életén változtatni. Ígérjük, minden karcsapásnál Rátok fogunk gondolni! Segítsetek, hogy segíthessünk! :)