Linczényi Márkó       

Üdvözöllek a Swimathon oldalán! A Swimathon egy négy hetes közösségi adománygyűjtő kampány és egyben egy olyan sokszereplős és jó hangulatú, közösségi esemény, amelyet egy uszodában rendeznek meg. A kampányban olyan emberek úsznak és kérik a támogatásodat – köztük én is – akik ebben a közös játékban most egy-egy izgalmas, civil ügy „nagykövetei”. Mi nem csak úszunk majd a nagy napon, egy vállalt távot és időt megcélozva, de gyűjtünk is ezeknek a programoknak a megvalósulásáért.

Linczényi Márkó vagyok, zenész (Antilope Kid, Kolin). Nagyon fontos számomra az elfogadás, a fenntartható társadalmi együttélés, és ezekért igyekszem minél többet tenni is. Ezen kívül a környezeti fenntarthatóság is szívügyem. Gyerekkoromtól űzök vízi sportokat: úsztam, vízilabdáztam, ma kajakozom, wakeboardozom, és, ha tehetem, szörfözöm. A Valyó célkitűzése, hogy tanuljuk meg megbecsülni, mekkora érték, hogy egy folyó szeli ketté a fővárost, nagyon szimpatikus számomra, és követem őket a Lánchíd tövétől Dél-Pestig, és persze a Szabihídig, ami talán a legkedvesebb városi eseményem. 668 métert, azaz a Szabadság hidat kétszer teljes hosszában fogom leúszni, 100.000 forintot szeretnék gyűjteni.

Ennyit szeretne gyűjteni:

100000 Ft

Jelenlegi felajánlások:

19000 Ft

Hátralévő napok száma:

1570

TÁMOGATÓIM


  • Mi van veled semmi?
  • Kovács Miklós
  • 5000 Ft
    Hajrá! :)
  • Ian OSullivan 2000 Ft
    Hajra