Madarassy Luca
Üdvözöllek a Swimathon oldalán! A Swimathon egy négy hetes közösségi adománygyűjtő kampány és egyben egy olyan sokszereplős és jó hangulatú, közösségi esemény, amelyet egy uszodában rendeznek meg. A kampányban olyan emberek úsznak és kérik a támogatásodat – köztük én is – akik ebben a közös játékban most egy-egy izgalmas, civil ügy „nagykövetei”. Mi nem csak úszunk majd a nagy napon, egy vállalt távot és időt megcélozva, de gyűjtünk is ezeknek a programoknak a megvalósulásáért.
2018-ban csatlakoztam először a Swimathon kampányhoz és fantasztikus volt! Nagyon szeretek úszni és az, hogy ezzel segíthetek, még inkább örömtelivé teszi az élményt. Jelenlegi munkám mellett lelki tanácsadóként nyújtok támogatást a hozzám fordulóknak, többek között gyász- és veszteség feldolgozásban. Korábban gimnáziumi tanárként dolgoztam, így tapasztalatból tudom, hogy milyen nagy szükség van a gyermekek lelki gondozására, ezért különösen a szívemhez közel állónak érzem idei kampányunk célját. 1000 métert úszok és szeretnék 100.000 Ft -ot gyűjteni.