Minya Éva
Üdvözöllek a Swimathon oldalán! A Swimathon egy négy hetes közösségi adománygyűjtő kampány és egyben egy olyan sokszereplős és jó hangulatú, közösségi esemény, amelyet egy uszodában rendeznek meg. A kampányban olyan emberek úsznak és kérik a támogatásodat – köztük én is – akik ebben a közös játékban most egy-egy izgalmas, civil ügy „nagykövetei”. Mi nem csak úszunk majd a nagy napon, egy vállalt távot és időt megcélozva, de gyűjtünk is ezeknek a programoknak a megvalósulásáért.
A Rákosvidéki Közösségi Alapítvány tagja és a Rákosmenti Civil Háló önkéntese vagyok. Alapítványunk szervezése során kerültem kapcsolatba a Közös Alapon és a Ferencvárosi Közösségi Alapítvány munkatársaival, sok segítséget kapva tőlük. Az igazsághoz tartozik, hogy ötszörös nagymamaként erősen elgondolkodtam, hogy vállaljam-e még a csobbanást a medencébe, aztán meggyőztem magam, hogy fontosabb a valamely jó ügyért ismét tenni egy kampány keretében és vállalni egy merész kihívást az uszodában. A megmérettetéseket mai napig is szívesen vállalom, ehhez kérem a csatlakozó támogatók együttműködését, hogy nagyobbat tudjunk lendíteni a felvállalt ügyön. A kampányban tett vállalásom 100.000 forint és 150 méter leúszása.