Mizsur András
Üdvözöllek a Swimathon oldalán! A Swimathon egy négy hetes közösségi adománygyűjtő kampány és egyben egy olyan sokszereplős és jó hangulatú, közösségi esemény, amelyet egy uszodában rendeznek meg. A kampányban olyan emberek úsznak és kérik a támogatásodat – köztük én is – akik ebben a közös játékban most egy-egy izgalmas, civil ügy „nagykövetei”. Mi nem csak úszunk majd a nagy napon, egy vállalt távot és időt megcélozva, de gyűjtünk is ezeknek a programoknak a megvalósulásáért.
Bevallom, sosem voltam nagy barátságban az úszással (vizes leszel, nem kapsz rendesen levegőt, kinek jó ez?!), utoljára talán gimnáziumban úsztam úgy “rendesen”. De akkor mégis miért vállaltam, hogy a Gyökerek és Szárnyak csapatában ússzak? Újságíróként több cikket is írtam a közösségi alapítványokról, közelről láttam, mennyire szuper ez a koncepció. Azt gondolom, még több hasonló kezdeményezésre lenne szükség idehaza, a Swimathon révén én is hozzá tehetek egy keveset a közösségi alapítványok sikeréhez. És nem mellékesen, kipróbálhatom magam egy számomra teljesen új és izgalmas műfajban, az adománygyűjtésben! “Eric, az angolna jeligére” vállalt táv: 300 méter 10 perc alatt.