Nádori Lídia
Üdvözöllek a Swimathon oldalán! A Swimathon egy négy hetes közösségi adománygyűjtő kampány és egyben egy olyan sokszereplős és jó hangulatú, közösségi esemény, amelyet egy uszodában rendeznek meg. A kampányban olyan emberek úsznak és kérik a támogatásodat – köztük én is – akik ebben a közös játékban most egy-egy izgalmas, civil ügy „nagykövetei”. Mi nem csak úszunk majd a nagy napon, egy vállalt távot és időt megcélozva, de gyűjtünk is ezeknek a programoknak a megvalósulásáért.
Ahol lakom, sok a szegény ember. Szálló is van a közelben. Reggelente üldögélnek a téren, ki kellett csekkolni. Majd csak lesz valami. Az önkormányzat lapos vastetejű szeméttartókat helyezett ki a téren. A szegények ott ülnek, a fémtetőre teszik a dobozos kaját. Esznek, cigiznek, beszélgetnek. Ez az ő kiülős kávézójuk. Nincs velük bajom, jó fejek, labdáznak a kutyámmal. Csak nem tudom, hogyan segítsek rajtuk. Ezért jó nekem a Van Esély. Van esélyem úgy segíteni, hogy a legjobb helyre menjen. 275.000 forintot szeretnék összegyűjteni, 1000 métert úszom. Segítesz?