Nemes András       

Üdvözöllek a Swimathon oldalán! A Swimathon egy négy hetes közösségi adománygyűjtő kampány és egyben egy olyan sokszereplős és jó hangulatú, közösségi esemény, amelyet egy uszodában rendeznek meg. A kampányban olyan emberek úsznak és kérik a támogatásodat – köztük én is – akik ebben a közös játékban most egy-egy izgalmas, civil ügy „nagykövetei”. Mi nem csak úszunk majd a nagy napon, egy vállalt távot és időt megcélozva, de gyűjtünk is ezeknek a programoknak a megvalósulásáért.

Nagy örömmel veszek részt ezen a közös úszáson. Az úszást, mint kiváló sportot különösen szeretem, mert nagyon harmonikus és szép mozgásforma, nagy kitartást és sok-sok tanulást igényel elsajátítása. Mi célom ezzel az úszással? A gyermekgyász és általában a gyászfoglalkozás fontos ügy számomra. Amikor három évvel ezelőtt sajnos hirtelen elveszítettem feleségemet, rengeteg segítséget kaptam, kaptunk gyermekeimmel egy gyerek-szülő gyász csoportban. 3000 métert úszom, és 150000 forintot szeretnék gyűjteni azért, hogy a jövőben is eljusson ez a fontos segítség az ilyen helyzetű gyerekekhez és megmaradt szüleikhez.

Ennyit szeretne gyűjteni:

150000 Ft

Jelenlegi felajánlások:

134000 Ft

Hátralévő napok száma:

1629

TÁMOGATÓIM

  • Sopronyi Orsolya 2000 Ft
    Hajrá András! Büszkék vagyunk Rád (is)!

  • Segito Anna 6000 Ft
  • serényi péter 5000 Ft

  • :-)
  • 3000 Ft
  • Horvath Gabor 3000 Ft
  • Bánvölgyi Kinga 5000 Ft
    Hajrá András!
  • Alexander Zoltan 10000 Ft
  • Szántó Eszter 5000 Ft

  • Dr Nemes Laszlo es Laszlone 10000 Ft
    tamogatjuk a ugyet!!

  • :-)
  • Dr Viszt Erzsebet 10000 Ft
  • Szilveszter Benke 5000 Ft
  • Termes Nóra 3000 Ft
    András, drukkolok Nektek!