Oktatók csapata
Üdvözöllek a Swimathon oldalán! A Swimathon egy négy hetes közösségi adománygyűjtő kampány és egyben egy olyan sokszereplős és jó hangulatú, közösségi esemény, amelyet egy uszodában rendeznek meg. A kampányban olyan emberek úsznak és kérik a támogatásodat – köztük én is – akik ebben a közös játékban most egy-egy izgalmas, civil ügy „nagykövetei”. Mi nem csak úszunk majd a nagy napon, egy vállalt távot és időt megcélozva, de gyűjtünk is ezeknek a programoknak a megvalósulásáért.
Margit Eszter vagyok, az alapítvány lovas oktatója, az oktatók csapatának tagja. Azért úszom, hogy minél több hátrányos helyzetű fiatallal ismertethessünk meg egy új világot a lovak segítségével. Jánosi Eszter vagyok, az alapítványnál gyerekeknek tartok lovas készségfejlesztő foglalkozást. A lovaglás és a szabad levegő jót tesz az egészségnek, a lóval való munka pozitívan hat a hangulatra, miközben folyamatos figyelmet és koncentrációt igényel a lovastól. Ezt látom a lovagolni járó gyerekeken és saját magamon is tapasztalom. Bordás András vagyok, terapeuta asszisztens, az alapítvány munkatársa. Nagy utat jártam be Kazincbarcikától a Szaharán keresztül Portugáliáig. A 8. és 9. kerületben élő hátrányos helyzetű gyerekeknek tartok foglalkozásokat, segítem őket, hogy ők is megtalálják útjukat. Csapatunk célja, hogy 200.000 Ft-ot gyűjtsünk, együtt pedig leúszunk vagy 20 hosszt, hogy nehéz körülmények között élő gyerekek is eljussanak a táborba.