Patlók Olivér       

Üdvözöllek a Swimathon oldalán! A Swimathon egy négy hetes közösségi adománygyűjtő kampány és egyben egy olyan sokszereplős és jó hangulatú, közösségi esemény, amelyet egy uszodában rendeznek meg. A kampányban olyan emberek úsznak és kérik a támogatásodat – köztük én is – akik ebben a közös játékban most egy-egy izgalmas, civil ügy „nagykövetei”. Mi nem csak úszunk majd a nagy napon, egy vállalt távot és időt megcélozva, de gyűjtünk is ezeknek a programoknak a megvalósulásáért.

Patlók Olivér vagyok, 10 éves, a Fradi úszója. Fontosnak tartom, hogy másokon segítsek, ennek köszönhetően, az FTC, 2017-ben elsőként nekem adományozta az általa alapított Fair Play díjat, amikor épp egy adománygyűjtés miatt figyeltek fel rám. Természetesen ez nem azt jelenti, hogy megtettem amit lehet, sőt, inkább úgy gondolom, hogy újra és újra be kell állnom valami jó ügy mellé. Most a Swimathon szervezésében, a Ferencvárosi Közösségi Alapítványnak szeretnék segíteni, ezért 200.000 Ft gyűjtését és 2000 m úszást vállalok. Kérlek, hogy lehetőségeidhez mérten, járulj hozzá az akció sikeréhez! Küzdeni mindig, feladni soha!

Ennyit szeretne gyűjteni:

200000 Ft

Jelenlegi felajánlások:

219347 Ft

Hátralévő napok száma:

1629

TÁMOGATÓIM

  • Takács Botond


  • Hajrá Olivér!
  • 5000 Ft
    Mindent bele Olivér
  • Kovácsné Deli Szilvia
    Sok Sikert Olivér !
  • Takács Istvánné 4997 Ft
    Hajrá Olivér! Ügyes vagy! Gratulálunk! Takácsék Egerszalókról
  • Pintér Diana 2000 Ft
    Hajrá Olivér! Fantasztikus fiatalember vagy, fantasztikus családdal. Örülök, hogy ismerhetlek benneteket.
  • Nyíri Zoltán 28000 Ft
    Hajrá Olivér!!

  • Tag Vilag Kristály osztály 6500 Ft
    Fagyipenz Olivernek! Hajrá Olivér! Nagyon sokan szurkolunk neked!!!
  • Szász Gabriella 15000 Ft
    Hajrá Olivér!
  • Deliné Hervai Ibolya 1000 Ft
    Hajrá Olivér! Hajrá Fradi!
  • Szklenár Beáta 5000 Ft
  • Zoltan Deak-Lugossy 5000 Ft
    Grat. es igy tovabb!
  • Szabó-Horváth Cecília 3000 Ft
    Hajrá Olivér! Mutasd meg a világnak, mire vagy képes!!!
  • Kövér Gábor 5000 Ft

  • Olyan jó, hogy vannak ilyen fiúk, mint Te! Hajrá, Olivér, már nagyon várom, hogy lássam vasárnap az úszásodat!!
  • 2000 Ft
  • 5000 Ft
    Hajrá Olivér! Köszönjük, hogy helyettünk is úszol!
  • Vinyus Vinyus 5000 Ft
    Gombocból sosem elég!
  • Héber Vera 5000 Ft
  • Bartók Zsuzsa 3000 Ft
  • Nemesné Singer Edina 3500 Ft
    Hajrá Olivér! 10 gombóc fagyi...mondjuk nem tudom, ki bír annyit megenni.
  • Pach Judit 2100 Ft
  • Iglár Ildikó 1000 Ft
    Hajrá Olivér! Csodálatos család gyermeke, örülök, hogy ismerlek Titeket!
  • Ruszina Rita 5250 Ft
    Hajrá Olivér! Éljen az úszás és a fagyizás. (mivel ez utóbbinál családilag a habzsolás ránk a jellemző, így pironkodva 15 gombóccal nyitnám a mai fagylalt-kampányt)
  • Katica néni 10000 Ft
  • Beneiné Pataki Judit 1000 Ft
    Hajrá Olivér! Továbbra is tedd a dolgod ilyen elszántan, és szorgalmasan!
  • Zagyva Katalin 1000 Ft
    Anikó küldi. Sok Sikert kíván neki a fagyi árával :)

  • Ujszaszi Ferenc 5000 Ft
    Hajrá Olivér!
  • Hegedűs Enikő
    ❣️
  • Horváthné Várady Zsuzsa 2500 Ft
    Büszke vagyok Rád!
  • Hajni néni 2000 Ft
  • Balázs Attila 3000 Ft
    Zagyva Kata ajánlására: Hajrá Olivér!!! Hajrá Ferencváros!!!


  • Surányi Dalma 3500 Ft
    Küzdeni mindig, feladni soha! Szuper vagy Olivér! Puszi!
  • Bittner Bernadett 5000 Ft
    Szuper vagy Olivér!! B.Detti

  • Küzdeni mindig, feladni soha!
  • Tári Zoltán 20000 Ft
    Büszkék vagyunk Rád.

  • Tengermély Tiszteletem Fiatal Úr! :)
  • Banhidi Csaba 2000 Ft
    Kitartas!
  • Antal Norbert 5000 Ft
    Hajrá
  • 5000 Ft
    Hajrá Olivér!