Sándor Kata       

Üdvözöllek a Swimathon oldalán! A Swimathon egy négy hetes közösségi adománygyűjtő kampány és egyben egy olyan sokszereplős és jó hangulatú, közösségi esemény, amelyet egy uszodában rendeznek meg. A kampányban olyan emberek úsznak és kérik a támogatásodat – köztük én is – akik ebben a közös játékban most egy-egy izgalmas, civil ügy „nagykövetei”. Mi nem csak úszunk majd a nagy napon, egy vállalt távot és időt megcélozva, de gyűjtünk is ezeknek a programoknak a megvalósulásáért.

11 évesen lettem félárva. Egy rövid, fájdalmas betegség után elvesztettem az édesapámat, egyedül maradtunk, minden segítség nélkül az édesanyámmal.  Egyedül maradni a pótolhatatlan vesztesség érzéseivel egész életünket meghatározó traumává vált.  Emiatt lettem néhány éve gyászcsoport- vezető, s megtapasztaltam, hogy mekkora erőt és támogatást tudnak adni egymásnak a gyászolók.  Amikor jelentkeztem a Napfogyatkozás Egyesületbe tudtam, a legfontosabb célom, hogy minél több sorstársam még gyerekként megkapja azt a segítséget a gyászában, amit nekem nélkülöznöm kellett. Értük, a Reményvirág programért úszom 1000 métert, a célom: 230.000 Ft.

Ennyit szeretne gyűjteni:

230000 Ft

Jelenlegi felajánlások:

305000 Ft

Hátralévő napok száma:

1629

TÁMOGATÓIM


  • Rákóczy Katalin 5000 Ft
  • Racz Zsuzsa 2000 Ft
    Hajrá Kata! Olyan büszke vagyok Rád!!
  • Gál Hajnalka


  • Dékány Gabriella 3200 Ft
  • Homoki Andrea 1000 Ft
    Hajrá Kata!
  • Horgas Péter 5000 Ft
    Drága Kata! Nagyon szorítok Neked! Ölelés!
  • Sarungi Emőke 10000 Ft
    Büszke vagyok rád újra Kata! Szeretettel kívánok erőt a nemes ügyhöz! Puszi, Emőke
  • Sándor Kata 3000 Ft
    Egy régi kedves támogatómtól. :)
  • Dr Várkonyi Péter 4500 Ft
    Meghatóan szép vállalás csak támogatni lehet!

  • Kovács István Ádám nevében
  • Hegyesiné Orsós Éva 5000 Ft
    Kata, szuper vagy! :-)
  • Dr Schultheisz Judit 4000 Ft
  • Bodrogi Bea 3000 Ft
    Hajrá Kata
  • Fehér Mariann
    Hajrá! Hajrá!!!
  • Kovács Edit 3000 Ft
  • Iványi Éva
    Drága Kata,Sok sikert neked és annak a szép, és nehéz ügynek amit képviselsz.puszi
  • Velenczei Ágnes 1000 Ft
    Szeretem bennetek, hogy mindig megtaláljátok a fontos, támogatandó ügyeket és tesztek is értük.
  • Sulán György 2000 Ft
    Hajrá Kata! :)
  • Seres Beata 3000 Ft
  • Mélykuti Ilona 5000 Ft
  • Denes Tamas 15000 Ft
    Hajrá Kata! Nagyon drukkolok neked, nektek!

  • Büszke vagyok rád!
  • Kis Kelemen Éva 5000 Ft
    Kedves Kata, köszönet érte!
  • Mándy Gábor 10000 Ft
    Hajrá Kata! :)
  • Németh Eszter 5000 Ft
  • Kertész Anna 5000 Ft
    Sok erőt kívánok a gyűjtéshez, az úszáshoz és a csoportbeli munkádhoz!
  • Sándor zsuzsa 1000 Ft
    Amikor minden karcsapásnak értelme van.
  • Tamaskó Katalin 5000 Ft
    Hajrá Kata! :)
  • Palotás Ágnes
    Hajrá, Kata! :)
  • Szép Rita
  • Németh Anikó
  • Balog Lajosné
    Csodás, amit teszel! Büszke vagyok az egész Pikó családra!
  • Helvei Andrea

  • Demszky Anna 5000 Ft
  • Tapasztó Orsi 5000 Ft
    HajráKata <3
  • Sztojka Kati 10000 Ft
    Hajrá Kata! ❤️
  • Farkas Csilla 11000 Ft
  • Földvári Csilla 5000 Ft
    Hogy más gyerekeknek általunk könnyebb legyen!
  • Gregor Beáta 10000 Ft
    Hajrá Kata!
  • Hoffmann Andrea 2906 Ft
  • Major Anna 3000 Ft
    Hajrá Kata!!!

  • Hajrá Kata

  • Kucsinka Gabi 2000 Ft
    Mit mondhatnék? Ússz!
  • Füge Ildikó 2000 Ft
  • 5000 Ft
    Klassz vagy, Kata.
  • Várhelyi Enikő 5000 Ft
    Hajrá Kata! A családom nevében is köszönöm az úszást!
  • Illényi Évi 5000 Ft
    Csodálatos szörfözést a Delfinálomban :-)
  • Keresztury Emőke 2000 Ft
    Hajrá Kata! <3
  • Papp Judit 5000 Ft
    Hajrá Kata <3
  • Ivánkovics Krisztina 3333 Ft
    Köszönet! :)

  • Szalay Erika 10000 Ft
    köszi Kata, hajrá :-)
  • Kolozs Judit 2200 Ft
    Fontos ügy, hogy a gyereket ne hagyjuk egyedül a gyászukban.
  • Kiss Bea 1000 Ft
    És nagy ölelés!

  • Szalay Erika
    köszi Kata és hajrá ismét, ezért a nemes ügyért :-)
  • Németh Zsófia 3000 Ft
    Hajrá Kata!!!
  • Ercse Kriszta
    Köszönöm Kata! :-)
  • Bencsik Márta
    Már megint nagyon fontos ügy érdekébenúszol. Büszke vagyok, hogy a barátnőm vagy. Hajrá!
  • petrucz vanda sarolta
    Hat, arra nekem is nagy szuksegem lett volna 8 evesen... Segitsetek, amennyinek csak tudtok! Csodas cel! Ott talalkozunk!
  • Bálintné Molnár Judit 5000 Ft
    Érintettként nagyon támogatom a gyermek gyászfeldolgozást. Sok sikert a munkádhoz! Hajrá Kata!
  • Márkus Eszter
    a tavalyi csapattagság boldogságos emlékére... most támogatóként... Hajrá Kata! Hajrá Reményvirág!
  • Nemesné Singer Edina 3000 Ft
    Kata, Te is annyi mindent nyomsz egyszerre...jó, hogy vagy, jó, hogy itt vagy!
  • Baczky Baczky 5000 Ft
    Hajrá,Kata! Jó ügyért pancsikálsz :-), meglesz a 100eFt.
  • Tömpe Kriszta 3000 Ft
  • Kurucz Katalin 2000 Ft