Sugár Kata       

Üdvözöllek a Swimathon oldalán! A Swimathon egy négy hetes közösségi adománygyűjtő kampány és egyben egy olyan sokszereplős és jó hangulatú, közösségi esemény, amelyet egy uszodában rendeznek meg. A kampányban olyan emberek úsznak és kérik a támogatásodat – köztük én is – akik ebben a közös játékban most egy-egy izgalmas, civil ügy „nagykövetei”. Mi nem csak úszunk majd a nagy napon, egy vállalt távot és időt megcélozva, de gyűjtünk is ezeknek a programoknak a megvalósulásáért.

Nem vonzódom az úszáshoz, bár a monotóniája kedvező hatással van rám. Ami miatt mégis beszálltam a Gyökerek és Szárnyak mögé annak két oka van. Az egyik, hogy nemsokára én is - remélhetőleg - sok-sok alapítvánnyal és egyesülettel fogok együtt dolgozni és szeretném minél jobban megismerni a civilszervezetek világát. Azt nem gondoltam, hogy ez egy medencében fog kiteljesedni, de tény, hogy kedvelem az ilyen helyzeteket. Másrészt egy kortárs magyar írótól olvastam nemrég, hogy ő eldöntötte, minden évben megtanul valamit, amit addig nem tudott és vágyik rá. Nem is tudom, miért nem jutott ez nekem ez eszembe eddig. Ennek tükrében ez remek alkalom, hogy pénzt gyűjtve segítsek egy fontos ügyet. Gyakorlatilag egy mini-alapítvány leszek, ami, ugye, sosem voltam még. 500 méter fogok leúszni 30 perc alatt, extra motívumnak rúzzsal a számom. cél: 150.000 Ft (eredetileg 100ra gondoltam, csak a rúzs miatt)

Ennyit szeretne gyűjteni:

150000 Ft

Jelenlegi felajánlások:

151500 Ft

Hátralévő napok száma:

1629

TÁMOGATÓIM

  • Sevcsik Anna 1500 Ft
    Hajrá -hajrá
  • Penz Hajnalka
    Keep calm and swim on! ❤️
  • Molnár Móni
    Hajrá!
  • 1000 Ft
    Hajrá! :)
  • Nagy Ákos 10000 Ft
    Hajrá

  • Hajrá Kata!
  • Pejkó Tímea
    Hajrá
  • Farkas Tatjana
  • Teofilaktu Alexandra 5000 Ft
    <3
  • Klim Dorka
  • Sipos Flóra 12000 Ft
    ❤️
  • Tamás Scsaurszki 9973 Ft
    Mert csúcsszuper vagy, hogy csinálod! Egy igazi szuperhős!!!
  • Meszaros Szilvia
    ‍♀️

  • hajrá!!!
  • Kökény Dalma 3000 Ft
    Mert el sem hiszem, hogy az a rúzs tényleg bírja! Azt tudom, hogy Te igen! <3
  • Ungváry Lilla
  • Varga Natália
    :)

  • Csak rúzsban? ;)
  • Kiss Szilard 3000 Ft
  • Batár Zsolt 15000 Ft
    Hajrá!
  • Hegyi Dóra 3000 Ft
    Hajrá, Kata!
  • Karla Táska 3200 Ft
    még 2 Karla táska 10%-a itt landol, hajrá, hajrá!
  • Aszódi-Blum Éva
  • Martonosi Linda 3000 Ft
    Extra vízálló rúzst szerezz be:)! Sok sikert, puszi!
  • Limpek Ágnes 4000 Ft
  • Karla Táska 1600 Ft
    Én vagyok az első Karla táska, amely hozzájárul ehhez a szuper ügyhöz. Hajrá!

  • Remek ügy! Persze hogy támogatom!

  • Csodálatos kezdeményezés, támogatom!
  • Komaromi Matyas 2000 Ft