Tóth Judit       

Üdvözöllek a Swimathon oldalán! A Swimathon egy négy hetes közösségi adománygyűjtő kampány és egyben egy olyan sokszereplős és jó hangulatú, közösségi esemény, amelyet egy uszodában rendeznek meg. A kampányban olyan emberek úsznak és kérik a támogatásodat – köztük én is – akik ebben a közös játékban most egy-egy izgalmas, civil ügy „nagykövetei”. Mi nem csak úszunk majd a nagy napon, egy vállalt távot és időt megcélozva, de gyűjtünk is ezeknek a programoknak a megvalósulásáért.

Sokan vagyunk sokfélék. Azt gondolom, nemcsak egyféle „normalitás” létezik, legyen szó származásról, életformáról, családi berendezkedésről, szexualitásról, testi vagy mentális képességekről.  Azért veszek részt a Swimathon kampányban, mert egyrészt amit Balogh Eszter barátnőm, a Csillag kórus vezetője kitalál és szervez, ott mindig valami nagyszerű dolog történik: különleges, sokféle hátterű emberek jönnek össze, összekapcsolódnak, együtt teremtenek és katarzis születik. Másrészt pedig szeretnék egy olyan ügynek, összefogásnak, közösségnek a részese lenni, ahol éppen e sokféle ember összekapcsolódása miatt azt érezhetem: a sokszínűség érték, a normalitás fogalma pedig senki által nem kisajátítható.

Vállalás: 200 m 30 perc alatt, 100.000 Ft

Ennyit szeretne gyűjteni:

100000 Ft

Jelenlegi felajánlások:

53500 Ft

Hátralévő napok száma:

1629

TÁMOGATÓIM


  • Hajrá!
  • F. A. 15000 Ft
    Jó úszást! ;-)
  • Bálint Ildikó 2000 Ft
    Fordítsátok a jó ügyre!

  • Hajrá!
  • Kovács Eszter
    Hajrá Lazacok! :D
  • Schmidtné Kővári Ilona
    Hajrá!
  • Osman Osman
  • Győrfi István 2000 Ft
    Drukkolok
  • Andó Sándor 2000 Ft
    Szurkolok! :)
  • Szikora Emese
  • Szentesi Zoltán 3000 Ft
  • Szabó Gábor
  • Tóth Gábor 2000 Ft
  • László Hostyánszki 5000 Ft